„Színre váltás” – Ilona Keserű Ilona képei, Új Művészet 2014. 12. szám

„Színre váltás” – Ilona Keserű Ilona képei, Új Művészet 2014. 12. szám

Cangiante színhasználat – Ilona Keserü Ilona képei

Szépművészeti Múzeum, 2014. IX. 25–XII. 14.

Sinkó István

„Cangiante (arab eredetű szó): színjátszást, színváltást jelent. A cangiante szín-szomszédságok elég nyersek, nem logikus a rendszerük, inkább a személyes szín-preferencián alapulnak, a festő számára a megtalált új, lüktető, színváltó harmóniák érzetét keltik. Fontos, hogy nem komplementer színpárok vannak egymás mellett. Egyes vélemények szerint a cangiante színrendszer az időben beelőzve túlszárnyalja az impresszionisták felfedezéseinek szín- és fényerejét.”

Ilona Keserü Ilona

2012 októberében a Kieselbach Galériában megrendezett kiállítás előszavában így vall Ilona Keserü Ilona arról a rendkívül érdekes, festészeti kísérletről melynek újabb állomásán a Szépművészeti Múzeumban – részben a kiállított francia impresszionista képek között – jelennek meg a művész munkái.

A színelmélet, színhasználat évszázadokra visszanyúló kutatásait nemcsak Keserü Ilona, de a múzeum is fontosnak tartja bemutatni. Korábbi kabinet-kiállításaikkal – mint amilyen pl. Vera Molnár néhány művének bemutatása volt – a kortárs művészetelmélet, a gyakorlati kutatások, kísérletek megismertetéséhez járulnak hozzá. Ilona Keserü Ilona most bemutatásra kerülő három munkája azonban pusztán mű maradna művek között, ha a kabinet falán nem olvasnánk Tandori Dezső kis írását mely a tematizálatlan témakeresésről szól, s ha nem olvashatnánk a cangiante festészeti metódus történetéről a kiállítási katalógusban (Aknai Katalin, Keserü Ilona és Kovács Anna Zsófia írásai).

Ilona Keserü Ilona: Cangiante hangok, 2011, olaj, vászon, 100x140x4 cm

Ilona Keserü Ilona:
Cangiante hangok, 2011,
olaj, vászon, 100x140x4 cm

A cangiante eljárás a színek árnyékképző erejére épült a középkori, illetve kora reneszánsz tábla- és falfestészetben. Azaz nem az adott szín sötétebb árnyalatával idézik meg az árnyékot, hanem egy mellérendelt, más, élénkebb szín (így pl. a világossárga, az élénk nedvzöld) segítségével érik el a kívánt fény-árnyék hatást. A cangiante színjátszó hatást, vagyis a tisztán alkalmazott színek bizonyos kombinációival a keleti selymek optikai ragyogását megidézni képes eljárásait sokan kipróbálták, hagyományos technikákkal fatáblára, falfelületre, majd vászonra festve.” (Részlet a katalógusból.) Ezt az eljárást Keserü képein már mint az absztrakt képépítés illuzórikus térépítésének kísérletét használja fel. Előképeként a kabinet falára felkerült egy, a Régi Képtárból kiemelt itáliai reneszánsz alkotás – Jacopo del Sellaio Eszter Ahasvérus előtt című műve. Ezen a művön a ruha redőzetrészletein lehet megfigyelni azt a színharmóniát és selymes fényű színképzést, mely annyira hatott Ilona Keserü Ilona kompozícióira is.

A kisteremben látható fontos festmény, a Cangiante hangok (2011) egy nyersvászonra felvitt és domborított, ráépített darabokból álló színharmónia. A hangok szó a zenét idézi, mely Keserü életművében és férjével, Vidovszky László zeneszerzővel való közös életében is meghatározhatónak mondható. A foltok háttere, a nyers vászon – indirekt módon a középkori fatáblák arany hátterére utalva – azt a tisztaságot erősíti fel, amely a cangiante lehetőségeinek is alapja volt.

Keserü klasszikus modernizmusa a klasszikus múltból gyökerezik. Kísérletei, kutatásai sosem másból, csak a festészet nyelvéből eredeztethetőek. „Azok a megrázkódtatások, amelyeket a színek élménye kirobbant, továbbhatolnak a legbelső centrumig, és a lelki élet legfontosabb régióit érintik” – írja Molnár Sándor A festészet tanítása című könyvében

Ennek szellemében dolgozik Ilona Keserü Ilona is, kutatásait szín- és hangélményeinek egybevetésével (is) létrehozza. A kabinet másik, illetve a francia impresszionisták termében elhelyezett harmadik (Térség per digitum) festménye ezeknek a cangiante-kutatásoknak egy-egy példáját is nyújtja. Míg a Cangiante hangok az egymásra húzott színsávok térbeli kiteljesedését erősíti, Az idő színtere vagy a Térség… már a sorozat, illetve a szétszóródás, az újrarendeződés problémáját veti fel.

Ilona Keserü Ilona képei a Szépművészeti Múzeum kísérletező kedvéből, múzeumpedagógiai szándékaiból kerülhettek a gyűjtemény francia termeinek egyikébe, s folytathatnak párbeszédet a Régi Képtár egyéb mesterműveivel. Ez a szándék, a festészet teljességének kortól és időtől való eltávolodása a nézőben a Molnár Sándor-i idézet helyességét bizonyítja. Mindaz, amit Molnár a színek kapcsán említ – miszerint azok a lelki élet belsejéig hatolhatnak –, ez esetben a műalkotás egészén, új és régi táblaképek találkozásánál érhető tetten.

A festészettel mint szakmával való foglalkozás, a kísérletező kedv, a kutatómunka Ilona Keserü Ilona egész életművét áthatja. Festőként és tanárként ezt a szellemiséget képviselte és képviseli mind a mai napig, azaz a festőmesterség, a festői nyelv elsajátításának és átadásának szellemét. Ennek csupán kis szegmense az itt bemutatott három mű.

A művek önmagukban való erős jelenléte és hatása sikeres együttessé, kiállítási élménnyé nemesíti a cangiante festészeti technika, a pigmenthasználat szakma szintű ismeretanyagát. A néző olvasva és nézve, gondolkodva és feloldódva képes egyidejű intellektuális és érzelmi élményt nyerni a Szépművészeti Múzeum és Ilona Keserü Ilona közös bemutatójából.